Szivtelen

    Fura üveg fal, szoroz világot.

   bele pillantok s kettő lett tüstént.

   Minden mit látok!

    Replikált énem, de nem én

    néz vissza rám s bántja valami

    látom a szemén.

.....Ezen a ponton teljesen elakadtam az írással...Sehogy sem tudtam térbe helyezni szegény kisfiút a versben. feladva az impresszív  verset amibe úgy bele éltem magam újra gondoltam a dolgot egy kis novella szerűség formájában.Nem mondom hogy nem tetszik ami született... de fáj a szívem azért a két kurta verszakért és egy szarnak érzem magam amiért nem tudtam megírni...Ez van...

 Szívtelen

Milyen fura üveg fal!?belepillantok és szorozza a világot.csak patinás réz kerete van egyedül.Benne minden mint itt mind mind ugyanaz.Mi ez választó fal...? jó és rossz között?és ha igen ki a rossz én vagy ö a túl oldalt?Ö tán még butábban néz vissza rám...ó Szegény szegény replikám.

Csak nem más...

Arcán látom,ahogy bennem épp, ő benne is megszületik e gondolat.

Ahogy egyre hevesebben keressük egymásban a hibát azt remélve tán mégis ő ki másolat,a varázsfalhoz tapadva szobánk minden egyedi zugát vizsgáljuk.

Borfolt az asztalon...itt is ott is

A firka a tapétán amiért anyám úgy elvert...itt is ott is.

Rongyos Peti macim fekete gombszeme..itt is ott is hiányzik...

Honnan tudjuk meg ki a nem  igazi?nem élhetünk igy kételyben...lehet én nem én vagyok hanem ő.

De úristen! árny formálódik a veranda végében.szörnyű izgalomban szenvedem ezt a végtelen pillanatot, és ö hason furán tekint rám most. Gondolom nem érti mi izgatott fel így.

Éreztem nem ez nem lehet!Édes apám az övé!

Halvány mosolyával néz át hozzám a rohadt fal mögül.Tán ö is lesajnálja a buta hamisítványt.Ez meg csak néz...Mered rám!

Sírva fakadva támadok az üvegnek!Ez nem lehet így!Átjutok!De az álnokul támaszt ellen a túloldalt.

Kezem összeszorítva a tükörnek emelem...Ahogy ütnék,apám ránt el hirtelen...Apám?Bután kapkodom fejem a két világ között...

Látván értetlenségem...-Ez csak tükör kincsem!Csak tükör!

Nem érdekel mit jelenthet...Gondolkodás nélkül ugrok nyakába,és ölelem...szorítom őt,addig  addig amíg az érzés,hogy tán nem az enyém teljesen elhalványul.Majd könnyeimet garbója nyakába törölve a szemébe nézek.

Komolyan végig méri tekintetemet...

Kócos hajam megigazgatja...

Miután az utolsó könnycseppet kihessegeti szemem alól,letesz de előtte kedves puszit nyom homlokomra.

Majd sietve indul a hivatalba...

                                 (nmthdm)