A trolimegállótól gyalog indulok hazafelé, nincs kedvem megvárni az ellenjáratot, és így útba esik még a Britannia is, munka után rámfér egy pohárkával, ahogy lemegyek, Gy., a biszexuális pultos és amatőr csillagász már nyúl is a hűtőbe, kitölti a szokásost, nem szólunk, köszönés helyett is csak biccentünk, ez a mi kis titkunk, leülök az egyetlen szabad asztalhoz, rágyújtok, mögöttem három fiatal fiú jött be, a biliárdasztal foglalt, söröket kérnek, egyikük megkérdezi, leülhetnek-e hozzám, sehol nincs három szabad hely, teszi hozzá, bólintok, leülnek, és mintha itt sem lennék, úgy folytatja, a másik kettő felé fordulva egy egészen friss, számára extrémnek tűnő szexuális élményét meséli (a matektanárnővel, annak autójában, hátulról), társai kissé hitetlenkedve hallgatják a túlfűtött beszámolót, tudnék én mesélni, kisfiú, gondolom, míg a pulthoz megyek, azonnal kapom az újabb italt, ezt ott is iszom inkább meg, semmi kedvem tovább hallgatni azt, csendet szeretnék, mintha nem is itt lennék, egy pillantás elég, hogy máris elém kerüljön a harmadik vodka, a biliárdasztal felszabadult, a fiúkák felugranak az asztalomtól, visszaülök, és végre nyugodtan ihatom meg az italom, lassan, ahogy szeretem, elbambuló tekintetem rögzítve a pohárhoz, miközben újabb és újabb képsorok futnak le előttem, ekkor megjelenik egy volt szeretőm, volt legjobb barátnőm volt férje, ez bonyolult, a volt legjobb barátnőm szeretőjével kavartam előbb, miközben a férjének falaztam, hogy ki ne derüljön, neki is van szeretője, később meg már épp én voltam az, rövid ideig, most leül velem szemben, nem szólok hozzá, mintha nem is itt lennék, ő sem szól semmit, ezen már nincs mit szépíteni, feláll, a pultnál fröccsöt kér, és letesz elém is egy vodkát, rámosolygok, majd elsétál a sarokasztal felé, ahol az idióta festőhaverjai ülnek két lánnyal, akiket még nem láttam, az egyiknek a nyakába csókol, jó neki, gondolom, megiszom az általa hozottat, pedig még az előző fele a poharamban van, kotorászok a táskámban a cigisdoboz után, ő a lány mellett ül, kezeit annak combján tartja, felállok, rám villantja eszelős tekintetét, igyekszem kifejezéstelen tekintettel viszonozni, kiiszom a maradékot, Gy.-re mosolygok elköszönésképp, az utcán rágyújtok, s arra gondolok, milyen sok embert megbántottam ilyen és hasonló méltatlan ügyekkel, ráadásul rendre azokat bántottam legjobban, akik tényleg szerettek és akiket tényleg szerettem, már amennyire én szeretni tudok egyáltalán, és arra is, mert máskor pedig sehogy sem tudtam feldolgozni, hogy mindez csak ennyi, sajnos én is mondtam szeretőimnek olyat, hogy gyere, basszál meg, aztán menj haza, ehhez aztán gyakran hozzátettem még azt, hogy otthon bassza jól meg a kedves feleségét is, és mondtak nekem olyat, hogy fél óra múlva ott vagyok és agyonbaszlak, és jött és agyonbaszott, majd hazament az asszonyhoz, én meg maradtam magam, ihattam nyugodtan legalább, és volt olyan is, hogy azt kellett mondjam szeretőmnek, legalább a pöcsét megmoshatná, ha már a barátnőmet dugta azelőtt, hogy hozzám feljött volna, hazamenetel helyett némi kitérő mellett döntök inkább, megiszom még valamit az Attitűdben, E. örül nekem, rég látott, mondja, az emelet üres, teszi hozzá, egy decit kérek rögtön és fölmegyek, de nem kapcsolom föl a világítást, a lentről felszűrődő fény épp elég nekem, mintha itt sem lennék, hallgatom a lenti zajokat, valaki jön felfelé, a lépcső felé fordulok, egy ismerős férfialakot látok, illetve csak a mozgása tűnik ismerősnek, de nem tudom, és aki mintha pontosan ki tudná venni a fényből feljőve a sötétbe, hogy hol vagyok, mellém ül, majd suttogva azt mondja, tudja ám, hogy ki és mi vagyok, ne is tagadjam, és nem állítja, hogy nem érez velem valamennyire együtt, de most már határozottan idegesítem, úgyhogy legyek szíves kissé visszafogni magam, nem értem, miről beszél, mondom neki, lepisszeg, hogy ne olyan hangosan, suttogva elismétlem, nem tudom, miről beszél, kuncog, dehogynem tudod, mondja, kissé megszédülök, gyorsan kiiszom a maradékot, lemegyek italért, suttogom neki, felállok, mintha nem is itt lennék, szó nélkül hagyom, hogy közben a derekamra teszi a kezét, majd lecsúsztatja a fenekemre, letámolygok a földszintre, megkérdezem E.-t, hogy ki jött fel utánam, ő nem látott senkit, mondja, miért nem kapcsolod fel a lámpát, kérdezi, nem fontos, mondom, és elköszönök, bemegyek a szomszédos éjjel-nappali közértbe, veszek egy üveg vodkát otthonra, ahol gyorsan kinyitom, egyébként is reménytelen, nem vacakolok azzal, hogy tiszta poharat keressek, csak ennek a különös, suttogó hangnak az emléke jár a fejemben, amely aztán egészen banális dolgokat hoz ki belőlem, például hogy voltam szerető nem egyszer, túl sokszor is talán, és azt hiszem, mégiscsak jó szerető voltam, és persze voltak szeretőim nekem is, és bizony többnyire jó volt egymás ritmusában élni így, szeretőnek lenni néha jó, sőt néha nagyon jó is, gyakran persze iszonyú szar, mert minden működik, de csak mintha ott sem lennék.