Moszkvában az ipari létesítményeket kitelepítették, új kukákat vezettek be, amelyekhez nehéz hozzáférni, és számtalan bódé jelent meg, ahol mindenféle ételeket kínálnak.

Az ebek (becslések szerint mintegy 30 ezer tengeti az életét Moszkva utcáin) az életben maradásuk érdekében, megtanultak például koldulni és szendvicsekre vadászni. A kéregető kutyák az utcán élelmet vásárolókhoz dörgölőznek – ha az illető leül egy padra, még a fejüket is a térdére teszik –, s olyan hűséges kutyaszemekkel néznek a kiszemelt áldozatra, hogy az ellágyul és megosztja velük ételét.A szendvicsvadászat ugyancsak a bódék környékén zajlik: hátulról odaóvakodnak az ételt a kezében tartó ember mögé, s hirtelen vad ugatással megijesztik, mire az illető elejti, az eb pedig felkapja az ételt.A legokosabbak azonban már egy lépést sem tesznek az élelemért, hanem a metrókijáratoknál lévő aluljárókban hevernek, csak várják, hogy a sok tízezer arra járó ember némelyike megsajnálja őket, s a számításuk beválik.Amióta nincsenek kalauzok, sok kóbor kutya használja a közlekedési eszközöket, s a legeslegokosabbak a metró használatát is elsajátították. A földalattit mintegy otthonuknak tekintik, és szükségük elvégzéséhez többnyire a felszínre mennek. A szagok és a hangok, no meg remek időérzékük alapján fel is ismerik a megállót, ahol ki akarnak szállni. Ezek a kutyák már nem csupán kiváló lélektani érzékkel bírnak – mint társaik legtöbbje – hanem merészek, hiszen a mozgólépcső nagy megpróbáltatás számukra – és nagy diplomaták is. Az állatpszichológusok szerint ugyanis ők afféle felderítők, azt vizslatják, az új helyen letelepedhetnek-e társaik, s ehhez a helyi ebekkel is „szót kell érteni”.Az evolúció folytatódik, manapság ugyanis már a hímek után a kevésbé kalandor természetű nőstények is megjelentek a metróban.Az már nem is újdonság, hogy a legtöbb kóbor kutya megtanulta: mikor mehet át a zebrán. A színeket ugyan nem nagyon jól látják, de egyfelől felismerik a zöld lámpán látható emberkét, másrészt kivárják, amíg az emberek is elindulnak.