Repedt ajkamon.Fázva reszkető,

gyilkosok álma.

Végetlen csak égető,

sav ömlik kupámba.

Mert megállva ellőtted,mozdultlanra fagyok,

végtelen hevemben

tán nem is én vagyok.

könnyem zápora,keltemre ered

kérdezve:hát igaz?

nem vagyok veled?

Gülledő szememben.Őrült, cikázó,

éji vándorok,

hagynak esőkben ázó,

sáros lábnyomot.

Mert rohanva előtted,sosem állva meg

könnyem csap arcodba,

s vízben ébredek.

Ó könnyem zápora,keltemre ered

eszmélvén,hát igaz!

nem vagyok veled!

                                    (Nmthdm)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.